Valami, amit nem lehet nem észrevenni, ám mégsem látjuk.

Valami, ami ott van az orrunk előtt, mégsem látjuk. Valami, ami diktálja a szabályokat, mégsem egy 10 parancsolat. Valaki, aki megmondja hogy élj, mégsem egy személy. Nem is egy tárgy, ami elvakít, és nem is egy érzés egy Nő iránt, aki miatt két éven keresztül szenvedtél.

Valami, ami sokkal több ennél: egy rögeszmés ragaszkodás ami nemzedékről nemzedékre hárul, és ami minden kérdésre tudja a megfelelő választ. Kitölt minden teret, és megmondja mi a helyes.
Valami, ami minden emberrel vele születik, és már fiatal korában kiteljesül. Követjük mint valami vallást, nem kérdőjelezzük meg, hisz ezzel bűnt követünk el. Elfogadjuk, hogy mindent tud, amit tud az helyes, és aszerint kell élnünk. Meggyőződésünk, ha nem így teszünk bűnösök vagyunk, és bűnösnek is érezzük magunkat. Sokszor még szégyelljük is.

Azt mondja házasodj meg, szaporodj, hisz fent kell tartani  a fajt. Azt mondja a szerelem annyi, amit egy embernek adhatunk és oda is kell adnunk. Azt mondja, ha valaki a szívet ennél többnek gondolja, az gonosz. Néha azt is állítja, hogy a házasság felhatalmazás arra, hogy uralkodjunk és jogosan gondoljuk sajátunknak a másik testét és lelkét.
Azt mondja, végezzük csak azt a munkát amit utálunk, mert ezt kell tennünk, hisz szervezett társadalomban élünk. Ha mindenki azt csinálná amit szeret, felborulna minden amit felépítettünk és a világ megtorpanna, nem haladna előre.

Mindig legyél nyájas, és nevesd ki azokat az embereket, akik kimutatják az igazi érzelmüket. Ők gyengék és veszélyesek a társadalomra nézve.
Azt mondja, ha azt akarod, hogy jobban szeressenek, a lehető legritkábban mondj nemet. Ha igent mondasz, az növeli a túlélési esélyeidet ebben az ellenséges világban.
Azt mondja, hogy az érzéseidnél sokkal fontosabb, hogy mit mondanak mások.
Vigyázz, mert ha másként viselkedsz, és azzal felhívod magadra a figyelmet, lehet, hogy száműznek, mert megfertőzöd a társadalom többi tagját, és tönkreteszed azt, amit olyan nehéz volt megszervezni.

Mindig kísérd figyelemmel, hogy kell kinéznie az otthonodnak, a ruházatodnak, és ha nem tudsz dönteni - hisz nem is tetszik amit látsz - hívj tanácsadót aki mindent elkövet, hogy megmutathasd barátaidnak hogy milyen jó ízlésed van.
Azt mondja Neked étkezz napjában háromszor, még akkor is ha nem vagy éhes - azonban koplalj, ha nem felelsz meg az adott szépségideálnak, még akkor is, ha nagyon éhes vagy.

Szeretkezz, ha akarsz, ha nem, gyilkolj ha veszélyben a hazád, siess, múljon hamar az idő, hogy mielőbb nyugdíjba vonulhass és végre csak magaddal foglalkozz. Adott esetben panaszkodj, hogy milyen nehéz az élet, de ha ez sem segít, azt mondja vegyél részt vallási szertartásokon, és légy rá büszke, hogy te olyat tudsz, amit mások nem.
Mondja, hogy vesd meg a másikat, aki nem hisz abban, amiben Te.
Azt mondja utódaid járjanak a nyomdokaidban, hisz Te vagy az idősebb és Te tudod milyen a világ. Szereztess velük diplomát, még akkor is ha olyan állást találnak majd, amelyben nem lesz szükségük rá. Taníttass  meg velük olyanokat, amikre soha nem lesz szükségük az életben, hisz valaki egyszer azt monda neked, hogy ismerned kell, és ezáltal nekik is: algebra, trigonometria, Hammurappi törvénykönyve.

Kimondja, neveld arra Őket, hogy soha ne keserítsék meg szüleiket, akkor se, ha emiatt le kell mondaniuk mindenről, ami boldoggá teszi Őket.
Tanítsd meg nekik, hogy a zenét halkan kell hallgatni, halkan kell beszélni, rejtőzködni kell ha sírnak, mert valaki egyszer azt monda neked, hogy Ő a mindenható mindentudó, Ő diktálja a játékszabályokat, Ő szabja meg a helyest és helytelent, a siker dicsőségét és a hála fontosságát.
Ő mondja meg, hogyan kell szeretni... . ...hogy egy percig se érezd, Te igen is tudsz szeretni.

Valami, amit nem lehet nem észrevenni, valami ami megmondja hogy élj, valami, amit úgy nevezek: társadalom és nemzedékről nemzedékre haladó, mérhetetlenül lassan változó megszokás.

Akarhatod másképp is.

(…álmodozások…)

Jobbra pillantva homályosan észreveszek egy már-már leégett bíbor lila gyertyát, ami az egyetlen fényforrás a szobában. Mögötte megpillantok egy képet amin Ő van. Egy kiránduláson készülhetett a barátaival. A kép hátterében egy vízesés, ami előtt ott van Ő és két barátnője. A szeme mérhetetlenül örül és látszik rajta, hogy mérhetetlenül boldog. Mintha a kép is ordítani akarna boldogságtól. Szája széles mosolyra dermedt, már-már röhög. Haját enyhén fújja a szél, keze kecsesen a füle mögött, tipikusan Ő, a haját igazítva.

Egy kis nyomást érzek a hasamon, az ő hasa az. Magához szorított. Áttekintve a jobb oldalra látom az asztalt melyen pár perce még az utolsó korty bort nyeltük le, azzal öblítve le a remek vacsorát amit Ő készített… Egy lehelet, a csókja előtti lélegzet, ami a nyakamon söpört végig térítette vissza a figyelmem az arcára. Egy kellemes melegséggel ragyogó ‘napot véltem felfedezni az arcában. Szép fekete haja enyhén belelógott a gyönyörű szemébe, mely úgy égett a vágytól hogy megcsókolhasson, mint az izzó, ám finom naplemente a tengerparton. Ellenállhatatlan.

Nyaka kecses, és iszonyat vonzó. Dekoltázsa csinos, és ellenállhatatlanul izgató. Tekintetem felemelve az arcára és mélyen a szemébe nézve nem tudtam magamban tartani: “Van ébredés, van tévedés, szerelem tűzén még  szenvedés is. Nem tudhatom látlak e még, de azt tudom, hogy most ha csak egy pillanatra is de beléd szerettem és szeretném. Akárhogy alakul a holnap, ma boldog vagyok, hogy itt lehet… “ – de nem tudtam befejezni mert a ajka mélységes melege kegyetlenül a szívembe hasított. Megcsókolt.

Aznap este csak egy “csepp a tengerből” dolgot adtuk egymásnak, ám azt minden erejével. Azt a lángot, tüzet, egymás utáni vágyat soha nem felejtjük el. Aznap este ismét szerelmes lettem, ha csak másnap reggelig is, de az voltam, és Ő is. Talán annak a képnek, annak a bornak, a naplemente jellegű tengerparti tekintetnek, az azt követő forró, nagy hévvel taroló szeretkezésnek köszönhetően, ha csak pár órára is, de szerelmes voltam.

Most neki üzenek.

üzenet: Tudnod kell, ha nem akarod nem jövök! Ám a szíved és a szemed soha nem hazudik. Tudom, hogy nem lehet, de csak azért, mert a jövőben élsz! Ha úgy élnél mint aznap este, a pillanatban, akkor élnél csak igazán. Akkor lehetne!
De az akkor volt.
Tudd, hogy a “De” csak azért van ott, mert Te akarod így. Akarhatod másképp is…

Rájöttem valamire, és lett egy vágyam.

A Hősök második évadát nézve, és arra gondolva, hogy pld. Hollywood jó marketingfogásaival mennyi embert tud lekötni a mozgókép doboz elé, jöttem rá valamire, és lett egy vágyam.
Arra jöttem rá, hogy bár én is élvezem ezt a filmet, mégsem az ilyen embereket tartom hősnek, mint a kis japán gyereket aki az időd megállítja, vagy a festőt, aki megfesti a jövőt,
és nem is a repülni tudó képviselőt. Bár jól hangzik, és szívesen kipróbálnám pld. a repülést, de soha nem cserélném el ezeket, a mai hősökkel, akik nap mint nap megmentik világunkat.

Ők azok, akik a barbár, állati világból felemeltek minket az intelligencia és a talpraesettség, a nagy áldozatkészség és szorgalom segítségével a modern, kulturált életbe. A felemelkedés
után sem mondták azt, hogy akkor most megtettem annyi mindent, megpihenek, hanem tovább segítettek, kitartottak, elviseltek, szerettek, sokszor lelket öntöttek belénk és mintha semmi sem történt volna, mintha kicsit sem esne nehezükre, élnek mellettünk tovább. Tudják, bármikor szükség lehet rájuk és csöndben várnak, hogy segíthessenek. Hogy odanyújtsák jobb kezüket és azt mondják: itt a kezem, fogadd el, segítek.
Segít egy kedves szóval, egy gesztussal, segít azzal, hogy sokszor elvisel, segít azzal, hogy otthon vár, hogy ételt - italt ad, hogy nevel, hogy gondoskodik és törődik. Segít azzal, hogy cserébe sokszor nem vár el semmit, de legalább is nem követel. Segít azzal, hogy sokszor ezeket a cselekedeteket amik megköszönés és hála nélkül maradnak, nem vágja a fejünkhöz, csak dob egy mosolyt, és azt mondja, nem baj. Segít azzal, hogy nem borul ki azért, amiért nem értjük mire gondol amikor azt mondja, hogy nem baj.

Ő az Hős, akinek tizenkilenc éves korára már vannak őszhajszálai, de nem bánja, hisz így legalább naponta festheti a haját. Ő az akinek soha nem fakul ki a pulóvere, és nincs az  folt,
amit ki ne tudna szedni a munkásruhából. Ő az, aki munka után ha hazamegy, mindent szanaszét dobál, de még sincs nála rendetlenség. Nem vízköves sem a fürdőszobája, sem a mosógépe. Ha vacsorát készít, azt hozzávetőlegesen másfél perc alatt teszi. Ő az akinek gyakran fáj a feje, a gyomra, a lába, de olyankor bekap egy pirulát és a baj fél perc alatt megszűnik. Ő az akinél csak kétféle időjárás létezik: ragyogó napsütés, vagy zuhogó eső. Az elsőnél iszonyat boldog és azzá tesz minket, az utóbbinál sem fázik meg, és kitart, és csodát tesz, hisz ekkor nem megy tönkre a frizurája.

Sokszor nem látjuk, de ami még nagyobb baj, ha látjuk nem értjük, ezeket a csodákat, amiket ők nap mint nap megtesznek értünk. És ezt olya kevésszer köszönjük meg nekik.
Sokan - de sokan nem - csak ezen a napon jönnek rá, (de sokan csak megszokásból, és hagyományból) hogy köszönetet mondjanak ennek a Hősnek, aki nap mint nap megmenti az életünket.
Ennek a Hősnek, akinek az Úr nem fütyit növesztett, hanem (na ezt most hogy fogalmazzam meg?) a bugyi előtti legjobb dolgot a világon (legalább is mi pasik sokan így gondoljuk).
Egy emberi fajt, amit úgy nevezünk, hogy Nők!

Nos te Hős engedd meg nekem, hogy hosszas köszönetmondás helyett, mit minden pasi társam nevében tennék, csak annyit mondjak neked, hogy KÖSZÖNÖK mindent.
A köszönöm szón maximum mosolyogsz egyet, és esetleg jólesik neked. A mindent szón viszont pontosan tud mit értek, és tudd, hogy én 'ezt köszönöm neked, és nem szeretném, hogy ez jóérzéssel fogjon el, hisz nem jutsz máskor az eszembe, csak ilyenkor.

És azért írok inkább, s nem személyesen köszönöm meg, mert nem tudok a szemedbe nézni.

A a vágy, mely új lett nekem e film és e gondolatmenet hatására az, hogy bárcsak én is kitalálnék valami olyat, amivel ennyi embert tudnék megmozgatni, mint mondjuk Hollywood. Ez azt jelentené hogy büdösen gazdag lennék. 

Köszönök mindent, minden NEM hős nevében!

az a ‘köcsög harmadik

…vágy kontra belenyugvás! Ki kicsoda, és mennyire bűnös? (…A mindenkori harmadik…) Kedd este. Már alig bírt magával. Tudta, hogy nem tudnak csak hétvégén találkozni ezért szinte depresszióba esett. Az utolsó beszélgetés az volt, hogy: - „sajnos nem tudok találkozni veled csak hétvégén, ugyanis gyerekeimmel kell lennem. A feleségem elutazik ezen a héten Balatonra, üzleti út. A gyerekek szombaton mennek utána, és nem jönnek haza csak vasárnap este. Ezért csak szombaton tudunk találkozni”. A depresszió közeli állapot mellett azonban jelen volt az a mérhetetlen boldogság és vágy, mely az utolsó találkozásukkor is tapasztalható volt. Amikor együtt töltöttek egy éjszakát, és amit nem tudnak kiverni a fejükből. Pedig a legutolsó találkozásuk óta csaknem egy hónap telt el, és csak most ezen a héten, hétfőn beszéltek legközelebb. Egész hét gyomorgörcsben telt számára. Alig várta a szombatot. Átmegy hozzá, azt ígérte. Szombaton dolgozott. Munka után azonban sietett haza, hogy előkészítse a lakást, elkészítse a vacsorát, összeszedje magát, mert este 8h-ra ígérte az érkezést. A lakásban fél 8-kor minden a legapróbb részletekig a szenvedélyről, a vágyakozásról, a szerelemről szólt. A legapróbb részletekig romantikussá tette a hálószobát, a nappalit. A vacsora a sütőben, bor kikészítve. A hálószobában 2 tucat illatos gyertya égett, megadva a kellő romantikus hangulatot. Az ágy frissen húzott és illatos ágyneművel előkészítve, már csak ő hiányzik. 8óra 3perc, megszólal a csengő. A pulzus 110, a szíve a torkában dobog, elönti a forróság. -„Természetesen kell viselkedni” mondogatja magában. Nem szabad, hogy lássa mennyire várta ezt a pillanatot. Kinyitja az ajtót. Ő áll ott, egy üveg borral és egy csokor virággal a kezébe. Beengedi. Az asztalhoz menet arra lesz figyelmes, hogy megérinti a nyakát. Érzi ujjait a bőrén, és ez felizgatja. Ez mérséklődik, a kivágott hátú ruhának köszönhetően...  az ujjait a hátán tartva szép finoman végig lecsúsztatja derekáig, megfordítja, és magához húzza. Megcsókolja. Amint az ajkuk összeért azonnal elszállt benne az összes gátlás a tartás és kijött rajta az egy hónapnyi vágyakozás, szenvedély, romantika, és hév. Most már nem tud uralkodni magán. A következő pillanatban arra figyel fel, hogy a hálószobában vannak és a heves szeretkezés közepette így szól hozzá: "egy egész hónapja csak arra várok, hogy ismét itt lehessek a lakásodban, és téged csókoljalak. És most itt vagyok." Ettől a mondattól ismét önkívületi állapotba került és átadta magát a mérhetetlen szenvedélynek. A szenvedély, ahogy egymáshoz hozzá tudnak érni, ahogy egymást a végletekig tudják húzni, és ahogy egymást ki tudják elégíteni, olyan, mint senki mással addig, s melyet még csak képzeletükben sem gondoltak volna soha. Minden egyes alkalom melyet egymással töltenek egyre forróbb, egyre hevesebb és egyre szenvedélyesebb. Ilyenkor nem számít, hogy nem találkoztak egy hónapja, nem számít, hogy az egyikük foglalt, nem számít, hogy az egyikük csak harmadik lehet és folytonosan csak várakoznia kell. A számos unalmas és értelmetlen napot az ilyen találkozások maximálisan kárpótolják, és nem számít semmi, csak ez a pillanat, és ennek a pillanatnak a maximális megélése. Szinte felrobban velük az ágy. Megéri e percekért, gondolta magában. Még akkor is megéri neki, ha tudja, a felesége mellett csak abszolút harmadik lehet. Megéri, annak ellenér, hogy tudja, ez az éjszaka is hamar elszáll, és holnaptól ismét a kényszerű várakozás napjai esetleg hetei következnek. Tudja, hogy amikor reggel felkel már nem lesz ott, de megéri. Türelmesen várja majd a következőt, mert amíg nem derül ki, addig lesz következő. Vár, mert nem tehet mást. Hétfő. Kiderült számára, hogy a gyerekeivel tölti a hetet. Szabadságon van, így pont jól jött ki, hogy a felesége továbbképzésre tud menni, s hétvégére a gyerekeket is leviszi magával. Két okból is boldog most, bár az egyikhez mérhetetlen nagy lelkiismeret-furdalás is tartozik. Boldog, mert egy hetet együtt tölt gyerekeivel, kiket annyira szeret. Boldog, mert a hétvégéje szabad, így felhívhatja, és találkozni tud azzal a nővel, akivel minden egyes találkozáskor szerelembe esik. Aki megadja neki azt, amit az otthon melege nem tud. Lelkiismeret furdalása van tőle, hisz szereti, imádja a családját, mindent, még az életét is oda adná értük. De egy harmadik valakivel tart titkos kapcsolatot. Egy nem mindig zökkenőmentes, de harmonikus házasságban él, melyben ott van a szeretet mindkét féltől, mégis hiányzik valami. Nem csak szexuális téren. Nincs meg az a fajta csibészség, nincs meg az a fajta pezsgés. Azzal a nővel viszont teljes. Így megvan mindene. Tudja, hogy ha kiderül, vége van mindennek. Ő nem akar véget vetni, de, ha kiderülne, felesége nem bírna mellette maradni s talán a gyerekeit is elveszítené. Marcangoló érzés. Szombat, este 7óra 37 perc. Meggondolta magát, felhívja, és közli, hogy nem megy, közbe jött valami. Kitalál valamit, mert nem tudja ismét megtenni. Ha kiderülne, nem tudna a gyerekei szemébe nézni. Ha kiderülne, nem tudna a felesége elé kerülni. Azonban a kis „ördög” vagy „angyal” most sem hagyja ebbe belenyugodni, mint máskor sem. A feleségétől nem tudja ezt megkapni, nincs már meg a házasságában ez a fajta hév. Tehát valamilyen szinten a felesége is tehet erről, és különben is, nem derül ki. Amiről nem tud, nem fáj. Nyugtatja magát. Ő mindent megtett, hogy ne keljen ilyen jellegű megoldáshoz fordulnia hisz órákat beszélgetett erről a feleségével. Beszéltek arról többször is, hogy milyen jó volt az-az időszak, amikor égtek, amikor a vágytól szinte szétszedték egymást. E beszélgetéseknél csak az egyetértés lett eredményes, változás nem történt, úgyhogy nyugodtan megteheti, gondolta kicsit önzően. Telefont a zsebébe rakta és a következő pillanatban már az ajtajánál csöngetett. Amikor megnyomta a csengőt már nem volt benne semmi más, csak a vágy, hogy bejusson. Hogy újra hozzá érjen, hogy magához húzza, és erősen szorítva csókolja. Hogy átadja mindazt, amit szavakkal nem lehet elmondani. Egy köszönöm és egy puszi. Egy köszönöm, és egy puszi, ez volt az utolsó, amit tett a nő lakásában másnap reggel. Amint kilépett a lakásból ismét visszazökkent a harmonikus életébe és ismét a mindennapi dolgok jártak a fejében. Tudta azonban, hogy minden egyes éjjel, lefekvés után eszébe fog jutni ez az éjszaka, és egy idő után, amikor már nagyon vágyik, rá ismét találkoznak, és ismét leküzdik a gátlásaikat, és ismét bűnbe esnek. Bűnbe, mely csak nézőpont kérdése. (… bűn, mely csak nézőpont kérdése…) Bűn, mert milyen apa az, aki a hétvégéit a gyerekekkel tölthető idő helyett üzleti útra indul… vagy a hétköznapokon későn ér haza a munkából, túlórára vagy fontos projektre fogva, s mely ellen tenni semmit nem tud felesége. Milyen apa az, aki az esti jó éjt puszi után a szeretőjére gondol, mert ismét csak egy általános, puszta testi kielégülésen van túl. Milyen apa az, aki két életet él, mert otthon annak ellenére, hogy a téma még a kupaktanács elé is lett hozva, nem érez semmiféle változást. Milyen apa az, aki elfogadja mindezt a belenyugvást feleségétől, és lelkiismeret-furdalás nélkül megy bele egy ilyen titkos kapcsolatba. Igen, milyen apa ez? Bűn, mert milyen ember az, aki szétszakít egy boldog, kiegyensúlyozott családot. Milyen ember az, aki kiszakítja a meghitt és biztonságos családi légkörből az egyik felet. Milyen ember az, aki nem gondol a kiszakított fél gyerekeire, hogy ha kiderül valami, akkor talán a gyerekek anya, vagy apa nélkül maradnak. Milyen ember az, aki mindezt nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül teszi. Milyen ember az, aki otthon ül a foteljében, fény nélkül, sötétben, egy pohár bor mellet és vár, magányosan. Akinek minden estéje és hétvégéje, minden ünnepe a magányról szól. Mert mindig azok az unalmassá és gyűlöletesé vált szavak: - legközelebb.. igen, legközelebb. Mindig a várakozás, a remény. Mindig az a hullámzó lelki állapot, a felhőtlen boldogságtól a mélységes depresszióig. Mely hullámzó állapotot kedvesen és elfojtva tűrni kell. De ez senkit sem érdekel, hisz egy ilyen ember bűnös. Hisz egy ilyen ember, aki szétszed egy családot, az bűnös. Nincs mit tenni ellen. A társadalom… Őt, a szeretőt egyszerűen erkölcstelennek és szívtelennek, boszorkánynak titulálja, aki szétdúlja egy család életét. Pedig ő csak szeret, ő csak szerelmes, mely érzés ellen tenni senki és semmi nem tud. Ő mégis bűnös Isten és a társadalom előtt. Olyan erkölcstelen ember az ilyen, akinek semmi más dolga nincsen, mint mindig vonzónak és szépnek lennie. Aki csak a gyönyört és a jót kapja meg a férfitől, s akinek a problémákkal, a gondokkal nem kell foglalkoznia. Biztos, hogy egy ilyen ember nem akar e problémákkal, gondokkal foglalkozni? Valószínűnek tartom, hogy az ilyen ember is szeretné ápolgatni a 'másikat, mikor beteg, szeretne gondoskodni róla, szeretne gyermekeket szülni neki, szeretné a lehető legkényelmesebbé tenni az életét. Szeretne ő is részesülni az ilyen jellegű mindennapi problémákkal és azok megoldásaival. De nem teheti, nem szeretheti, mert azzal bűnt követ el. …egy igazán jól működő, harmonikus kapcsolatot, ahol minden stimmel, és minden tökéletes nem tud tönkre tenni egy harmadik fél. Egy ilyen kapcsolatban nem tud beleszólni egy harmadik ember. Ahova mégis, ott valami probléma van, ha a látszat nem is ezt mutatja. Mégis, a szeretőket tartja a társadalom a legaljának, a legbűnösebbnek, pedig az ő sorsuk, az én véleményem szerint, a legkeserűbb. Ők egyszerre egyedülállóak és tartoznak valakihez, nekik egyszerre van néhány boldog órájuk kedvesükkel és töltik egyedül az ünnepeket. Ők azok, akik nem vállalhatják fel nyíltan szerelmüket, nem marad más nekik csak a bujkálás, titkolózás, csupa nem tiszta dolgok. Nekik soha nem lehet joguk, elvárásaik. Ők egyszerűen egy buta és szerencsétlen helyzetben vannak. Nekik sincs semmi más vágyuk, mint megismerkedni valakivel, akivel „tisztességesen” élhetnek, boldogak lehetnek, családot alapíthatnak… Rossz emberbe lettek szerelmesek és nem maradt nekik más, csak a forró vágyakozás, kételyek közti vergődés, és örök remény.

Szerelem szerelem,

„átkozott gyötrelem… „
hangzik a vers…

Szerelem: - az mi? - az csodálatos! - az volt! - az van! - az kell!

A szerelem bennünk születik, bennünk növekszik, bennünk virágzik és bennünk hal meg. De általában nem egyszerre. Akivel szakítottak nem marad más benne, csak a magány, a fájdalom, a szomorúság. Aki szakít az a nyomástól szabadul meg, ő már ment volna…

A szerelem csak egy kémiai folyamat. Sokak szerint ugyan is csak az emberi testen lévő feromonok játéka. Ezt nevezik sok helyen az emberi test kémiájának. Azonban mások szerint a szív ajándéka, az emberi lélek csodás ajándéka, vagy az elme terméke. De azt hiszem nyugodtan mondhatom hogy lehet ez egy kémiai folyamat, lehet ez ajándék, mégis az ember egyik éltető érzése. Szinte mindenki vágyik rá, szeretné minél jobban megtapasztalni, átélni.

Milyen szerelmek is létezhetnek?

Lehet: (1) romantikus szerelem, a várt nagy szerelem – ahol a résztvevő találkozik álmai imádott társával. Ahol mindkét fél ugyanolyan szerelmes, s aminek a következménye egy álomesküvő majd a sírig tartó házasság. A szerelemnek ez egy szép verziója. Van a (2) szenvedélyes szerelem, amely vak, mely nem látja a jövőt, sem a múlta. Ez a szerelem csak a mának él, amely felperzsel, eléget, megsemmisít. Ez az a szenvedély amely irracionális, amire mindnyájan vágyunk. (3) Racionális szerelem. Ez a szerelem kiszámítható, egy ok-okozati viszony. Biztonságos, nyugodt, hűvös. Egy olyan szerelem ahol nincs helye irracionális vágyaknak és tetteknek. És van a (4) játékos szerelem amely alkalmazkodik a résztvevőkhöz. Hol heves, hol hűvös ez csupán a résztvevőkön múlik. Fő a nyeremény. Ha jól játszzák sokat nyernek – és nagyot „sebzel”. (A győzelem – az olyan édes! A vereség – olyan keserű.) Ez egy igazi nagy csata, profi játékosokkal.

Mi van akkor ha véget ér egy párkapcsolat?

Abban az esetben ha úgy ér véget a párkapcsolatunk, hogy nem mi akartunk kiszállni belőle fájdalmas lesz. Ez tény! Ilyenkor az ember többnyire megsérül. Úgy érzi meghalt benne valami. Mivel erős érzelmi szálak fűzik a másik félhez így ezek az érzések elkerülhetetlenek. Akarattal – akaratlanul az illúziók szavait, képeit gyártjuk magunkban. Nem tudjuk sérülés nélkül megélni a párkapcsolat végé. A szakítás hiányt eredményez, már csak a megszakadás miatt is. Nincs már, nincs velünk, nincs nekünk semmi… Üresség! A legrosszabb, hogy igaz a kapcsolatnak vége, de még sokáig él a remény, hogy: „Nem, ez mégsem történhet meg, hiszen még hallom hangja dallamát, keze finom simogató érzését érzem az arcomon, érzem a bőre illatát. Ha lehunyom a szemem itt van mellettem minden lefekvésnél. Minden felkelésnél az-az érzés fog le, hogy mellette vagyok és ez csak egy rossz álom.” Szívünkben ott maradnak a helyek ahol együtt voltunk, a tárgyak amelyekhez közös élmény fűz.
Ilyenkor tör elő belőlünk a kiáltás, hogy: MIÉRT? Hiszen minden csodálatos volt! Miért dobja el a jót, hiszen neki szólt minden, miért dob el ENGEM? Miért?

Mit lehet ilyenkor tenni?
Forduljunk a barátokhoz, vegyük körül magunkat olyan emberekkel akiknek fontosak vagyunk. Forduljunk a szeretet egy másik formájához: a barátsághoz. Kábítsuk magunkat, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom, mondjuk édesanyánk finom tyúkhúslevesével, édes csokoládé mámorával, mindegy, csak felüdülést találjunk valamiben. Mindenképp adjunk időt magunknak, és ne akarjuk egyik pillanatról a másikra elfelejteni a történeteket. Úgy sem fog menni, mert csak az idő az ami elfed, ami elfelejt. Rendezzük át életünk mindennapjait. Dobjunk ki mindent ami a kedvesre emlékeztet. Szabaduljunk meg parfümétől, a közös fényképektől. Keressünk új kapcsolatot – bár lehet, hogy a régit akarjuk új köntösben látni? Temetkezzünk bele a munkába. Forraljunk bosszút, amely oly édes… Végül: egy kapcsolat elmúltával gondoljunk arra, hogy visszanyertük a szabadságunkat.

Amennyiben mi vagyunk azok akik szakítottunk talán könnyebb helyzetben vagyunk. Nekünk is fáj, nekünk is rossz, de mivel mi akartuk így, ne csináljunk semmit csak éljünk azért amiért szakítottunk. Minden bizonnyal megváltozott bennünk valami – már nem úgy látunk, mint eddig. Úgy éreztük, hogy elnyomnak, hogy megfojtanak. Kevésnek éreztük magunkat mellette. Lehet, hogy nem is attól voltunk boldogok mert szerettek, hanem attól, hogy mi tudunk szeretni. Ha ez tett bennünket boldoggá és elmúlt nem szabad benne maradni a kapcsolatban mert egy idő után ez megöl. Ez a szerelem egyszerűen megszakadt, átalakult.

Lelki gyógyulás másképp…

Hírtelen jött szakítást nem tudjuk igazán elfogadni. Nem értjük mi történt és miért történt ez velünk. Küzdenünk kell, a végső célunk ugyan is ez. Ha tagadásba menekülünk azt ne tegyük hosszú ideig mert nem segít, de egy ideig hasznos. Parányi vigaszt jelent az, hogy a másik is szenved – de ő nem annyira, hiszen ő már előre készült a szakításra. Idő előnyben van. Ilyenkor nem vagyunk képesek racionálisan gondolkodni de biztosak lehetünk abban, hogy a barátainkra számíthatunk. Tudassuk családunkkal, ismerőseikkel a kapcsolat végét, és ne higgyünk azon baráti vigasztalásokon, hogy úgyis kibékültök.

Az első sokkhatás és tagadás után az érzelmek viharába kerülünk. Teljesen elhagyatottnak és szerencsétlennek érezzük magunkat. Úgy véljük, csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek, hiszen mindenki más boldog. Kis időre elhatalmasodik rajtunk a düh és a gyűlölet. Megpróbáljuk megérteni a történteket, analizáljuk az eseményeket, újra lepörgetjük az utolsó találkozást, újra olvassuk a leveleket, és racionális válaszokat várunk. Választ akarunk a miértekre.

Rondának, visszataszítónak érezzük magunkat, emberi önbecsülésünk csorbát szenved. Felerősödik az önvádlás, hogy mindent mi rontottunk el. Ez az az idő, amikor az érzelmek helyett a racionalitásra lenne szükség. Át kell gondolni, hogy az emberek változnak, a szakítás oka, hogy aki szakított, annak az elképzelését nem fedtük már le teljesen. El kell fogadnunk, hogy a szerelem ugyan úgy elmúlhat, ahogy születik.

Nem akarjuk önmagunk előtt leplezni a fájdalmat, sőt mondjuk el minél több embernek, de ha tehetjük próbáljuk meg tudatosan, racionálisan szemlélni az eseményeket, és a gondolatokat próbáljuk meg volt partnerünkkel kapcsolatban uralni.

Találkozzunk újra a régi barátokkal, de vigyázzunk a találkozások ne csak az mi fájdalmunkról szóljanak. Azért vannak a jó barátok, hogy bennünket vigasztaljanak, de jusson eszünkbe, hogy mi már tudjuk , ennek a kapcsolatnak vége és nekünk lassan talpra kell állni.

Az érzelmek lassan csitulnak, hiszen racionálisan gátat szabunk nekik. Néha azonban az ellentétbe csapnak át, és hideg, kiállhatatlan emberré válunk. Ha dühöt érzünk a volt partnerünk iránt, az teljesen normális. Azonban akkor tudunk csak talpra állni, ha megbocsátunk neki és teljesen elfogadjuk a történteket. Nem kell teljesen kitörölnünk a volt partnerünket agyunkból, de meg kell találni azt az optimális arányt, amitől építkezhetünk, és a kapcsolat kellemes emlékeit beépíthetjük az életünkbe.

Új erőt kaphatunk, ha képesek vagyunk örülni mind annak, amit ettől a kapcsolattól kaptunk, és tényszerűen tudunk beszélni arról, ami történt.

Ehhez az kell, hogy az érzelmeinket is uralni tudjuk, hogy önmagunkat újra erősnek és szeretetre méltónak gondoljuk. Ehhez tudatosan meg kell küzdenünk a konfliktusokkal, a racionalitással és az érzelmek kellő hatékony alkalmazásával. Így képessé válunk újra látni, és újra beszélni volt partnerünkkel. Ez azért sikerülhet, mert így nem dugjuk a fejünket strucc módjára a homokba, mert nem csak azzal töltöttük időnket, hogy minden áron elkerüljük volt partnerünket. Felnőtt módjára át kell érezni az önzés és az elfogadás kölcsönös szükségességét. Mert meg tudunk bocsátani.

Bíznunk kell az idő jótékony erejében, hiszen minden sebet begyógyít. Fontos: ne keressük régi partnerünket az újban! Merjük elhinni, hogy minden szerelem nagyobb mint az előző volt, és hogy csak rajtúnk múlik, hogy újra szerelmes tudunk-e lenni.

Mond, Gondolsz e rám? (archív válogatás)

Mikor esténként – egyedül - otthon, azt kérdezed, mit keresel te ott; mikor az ablakon kinézve semmit sem látsz; mikor az elfelejtett szavak után nem fordulsz vissza, de napjaid mégis tétlenül, üresen telnek mond, gondolsz e rám?

Ismervén téged megteszel mindent, úgy csinálsz mintha élnél. Órádra nem nézel, szabadon elrohansz minden elől, mielőtt sírásra görbülne szád. Ilyenkor mond, gondolsz e rám?

Amikor mégis úgy érzed, hogy az imád az égbe szál, hallgatásod meg a földre, mond, gondolsz e rám? Amikor tavasszal nyílnak az erdei virágok, te mégis magadat tükörben oly öregnek látod, mond, gondolsz e rám?

Mikor tested áruként a holnapnak kínálod, és napról napra fölöslegesen árulod el titkaid másnak, mond, gondolsz e rám? Amikor azt hallod hogy más a szerelme nevét üvölti az éjbe, te viszont egyedül gömbölyödsz fészkedbe, mond, gondolsz e rám?

Várod, hogy az élet újra rád találjon, de a legbensőbb titkaid nem érti új barátod, ilyenkor mond, gondolsz e rám?

Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden, nem lesz hiba a szóban, nem lesz hiba a gondolatban. Amikor igaz lesz minden szó, amikor a csókok újra szívhez érnek, s a madarak, messzi délről lassan hazatérnek, ahol én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el már.

Fáradt éjszakákban tudod álmatlan a csend, de hajnalban a derengés új reményt üzen. Egy éhes madár a reggel, az ahol az emlék megpihen, és tudatosul, akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el.

Én sokat gondolok rád…