A Hősök második évadát nézve, és arra gondolva, hogy pld. Hollywood jó marketingfogásaival mennyi embert tud lekötni a mozgókép doboz elé, jöttem rá valamire, és lett egy vágyam.
Arra jöttem rá, hogy bár én is élvezem ezt a filmet, mégsem az ilyen embereket tartom hősnek, mint a kis japán gyereket aki az időd megállítja, vagy a festőt, aki megfesti a jövőt,
és nem is a repülni tudó képviselőt. Bár jól hangzik, és szívesen kipróbálnám pld. a repülést, de soha nem cserélném el ezeket, a mai hősökkel, akik nap mint nap megmentik világunkat.
Ők azok, akik a barbár, állati világból felemeltek minket az intelligencia és a talpraesettség, a nagy áldozatkészség és szorgalom segítségével a modern, kulturált életbe. A felemelkedés
után sem mondták azt, hogy akkor most megtettem annyi mindent, megpihenek, hanem tovább segítettek, kitartottak, elviseltek, szerettek, sokszor lelket öntöttek belénk és mintha semmi sem történt volna, mintha kicsit sem esne nehezükre, élnek mellettünk tovább. Tudják, bármikor szükség lehet rájuk és csöndben várnak, hogy segíthessenek. Hogy odanyújtsák jobb kezüket és azt mondják: itt a kezem, fogadd el, segítek.
Segít egy kedves szóval, egy gesztussal, segít azzal, hogy sokszor elvisel, segít azzal, hogy otthon vár, hogy ételt - italt ad, hogy nevel, hogy gondoskodik és törődik. Segít azzal, hogy cserébe sokszor nem vár el semmit, de legalább is nem követel. Segít azzal, hogy sokszor ezeket a cselekedeteket amik megköszönés és hála nélkül maradnak, nem vágja a fejünkhöz, csak dob egy mosolyt, és azt mondja, nem baj. Segít azzal, hogy nem borul ki azért, amiért nem értjük mire gondol amikor azt mondja, hogy nem baj.
Ő az Hős, akinek tizenkilenc éves korára már vannak őszhajszálai, de nem bánja, hisz így legalább naponta festheti a haját. Ő az akinek soha nem fakul ki a pulóvere, és nincs az folt,
amit ki ne tudna szedni a munkásruhából. Ő az, aki munka után ha hazamegy, mindent szanaszét dobál, de még sincs nála rendetlenség. Nem vízköves sem a fürdőszobája, sem a mosógépe. Ha vacsorát készít, azt hozzávetőlegesen másfél perc alatt teszi. Ő az akinek gyakran fáj a feje, a gyomra, a lába, de olyankor bekap egy pirulát és a baj fél perc alatt megszűnik. Ő az akinél csak kétféle időjárás létezik: ragyogó napsütés, vagy zuhogó eső. Az elsőnél iszonyat boldog és azzá tesz minket, az utóbbinál sem fázik meg, és kitart, és csodát tesz, hisz ekkor nem megy tönkre a frizurája.
Sokszor nem látjuk, de ami még nagyobb baj, ha látjuk nem értjük, ezeket a csodákat, amiket ők nap mint nap megtesznek értünk. És ezt olya kevésszer köszönjük meg nekik.
Sokan - de sokan nem - csak ezen a napon jönnek rá, (de sokan csak megszokásból, és hagyományból) hogy köszönetet mondjanak ennek a Hősnek, aki nap mint nap megmenti az életünket.
Ennek a Hősnek, akinek az Úr nem fütyit növesztett, hanem (na ezt most hogy fogalmazzam meg?) a bugyi előtti legjobb dolgot a világon (legalább is mi pasik sokan így gondoljuk).
Egy emberi fajt, amit úgy nevezünk, hogy Nők!
Nos te Hős engedd meg nekem, hogy hosszas köszönetmondás helyett, mit minden pasi társam nevében tennék, csak annyit mondjak neked, hogy KÖSZÖNÖK mindent.
A köszönöm szón maximum mosolyogsz egyet, és esetleg jólesik neked. A mindent szón viszont pontosan tud mit értek, és tudd, hogy én 'ezt köszönöm neked, és nem szeretném, hogy ez jóérzéssel fogjon el, hisz nem jutsz máskor az eszembe, csak ilyenkor.
És azért írok inkább, s nem személyesen köszönöm meg, mert nem tudok a szemedbe nézni.
A a vágy, mely új lett nekem e film és e gondolatmenet hatására az, hogy bárcsak én is kitalálnék valami olyat, amivel ennyi embert tudnék megmozgatni, mint mondjuk Hollywood. Ez azt jelentené hogy büdösen gazdag lennék.
Köszönök mindent, minden NEM hős nevében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése